Soha ne felejtsd el, milyen napon születtél!

Tanácsosként tizenhat éven keresztül szolgálta szaktudásával és mérhetetlen odaadással Szatmárnémetit és a szatmáriakat, előtte pedig mérnökként a város szinte minden fontos, a XX. század második felében épült épület megszületésében részt vett. Interjú formájában igyekszünk bemutatni születésnapja alkalmából a Szatmárnémeti Városi Tanács egyik legnagyobb tiszteletet kivívó egykori tagját, Nits Jánost. Aki ugyanúgy március 15-én született, mint egyik üknagyanyja 1848-ban! „Születésnapom dátuma teljes mértékben meghatározta a további életem alakulását” - mondja.

- Nosztalgiázik, átgondolja a dolgait az ember 75 évesen, vagy ez nem kötődik korhoz, eseményhez?

. Azt hiszem, még túl „fiatal” vagyok ahhoz, hogy nosztalgiázzak. Komolyra fordítva a szót, habár 2004. óta nyugdíjas státusban vagyok, de a hivatalos tevékenységet (mint városi tanácsos) csak rövid ideje, 2016. közepétől hagytam abba. Idő kell ahhoz, hogy az ember megszokja, hogy az élete másképpen folytatódik. Mivel ma sem tudom tétlenül szemlélni az idő múlását, kicsit távolabbról ugyan, de igyekszem követni a város fejlődésével kapcsolatos eseményeket. Illetve, olyan feladatokat is próbálok bepótolni, amelyekre eddig nem nagyon volt időm (fényképek, iratok rendezése, szelektálása, olvasás, stb.). Naplót sohasem írtam, de ha ez a nosztalgiázáshoz tartozik, hozzá szeretnék kezdeni az életem történéseit valamilyen formában megírni.

- Meséljen kicsit fiatal koráról, miként lett építészmérnök, miként került Szatmárnémetibe?

- Egy hagyományos gyógyszerész családban születtem Szamosújváron, Románia egyik legrendezettebb, illetve az első olyan városában, amelyet egy területrendezési terv alapján kezdtek építeni az 1712. utáni években. Akkor telepedett le a Moldovából elűzött örmények egy igen gazdag csoportja (Apafi Mihály idejében), megvásárolták a város építéséhez szükséges jogot és telkeket. Bennem is legalább 50% örmény vér pezseg.

Nagyapám, édesapám, nagynéném gyógyszerészek voltak, nagyapám saját patikájában. A tradíciót én kellett volna folytassam, de a sors és az 1949-es államosítás beleszólt. Miután nagyanyám is meghalt, az öt testvér örökölte a patikát, de fél év után jött az államosítás. Egy fél év és 1/5 tulajdon patika, megpecsételte sorsomat. Attól kezdve „egészségtelen szociális eredettel rendelkezőknek” lettem/lettünk kikiáltva. Tanulva az előző évek történéseiből, meg sem próbáltam az egyetemet, pedig kémiából (amely választható, 4 éves anyag volt az érettségin, összesen a két iskola végzősei közül ketten választottuk) 10-esre érettségiztem.

Az első hét osztályt magyar tannyelvű iskolában végeztem, de a hetedik osztály elvégzése után, anyagi okok miatt muszáj volt Szamosújvárt maradnom és tanulmányaimat otthon folytatnom — román nyelven. Akkor ott még nem volt magyar középiskola. Ha az akkor történtekre gondolok, ma is összeszorul a torkom. Édesanyám letérdelt elém és sírva kért bocsánatot, amiért nem tudnak tovább magyar iskolába járatni. „Soha ne felejtsd el, milyen napon születtél” — mondta, s ez a gesztus nem csak mérhetetlenül megrázott, de meghatározta a további egész életemet.

Hogy mennyire nehezek voltak azok az évek, a 8-ik osztály elvégzése utáni szünidőben munkába álltam (mellesleg minden szünidőben kemény fizikai munkát végeztem) az akkor megkeresett pénzből vettem életem első rend ruháját (zakó és pantalló).

Mint említettem, ilyen bélyeggel, akkor szinte teljesen lehetetlen volt az egyetemre bejutni. Ezért 1959 őszen egy nagybányai technikumba iratkoztam be (nem volt felvételi, de kétszeres túljelentkezés miatt a származás megint közbeszólt), de kiestem. 2 hónapig egy építkezésen dolgoztam, amikor is a nagybányai iskolától kaptam egy levelet, hogy november elsejétől két új technikumi osztály (ércelőkészítés és bányászat) indul, felvételivel. El is mentem, így jutottam be az „ércelőkészítő” osztályba (ez állt közelebb a kémiához). Mindkét osztály zömében kimondott „osztályellenségekből” állt.

A tanulás mellett kézi- és kosárlabdáztam, ilyen minőségemben léptem először 1959. december 16-án, a Nagybányát képviselő kosárlabdacsapat tagjaként Szatmár földjére. Ezután áttértem a kézilabdára és a sport is közrejátszott abban, hogy a technikum elvégzése után Nagybányán maradtam. Az első 4 hónapot szakmunkásként dolgoztam három váltásban a zazari ércfeldolgozóban, majd ugyanott váltásmesterré avanzsáltam. Később egy volt tanárom áthívott a Bánya Tröszt tervező részlegéhez tervezőnek, itt dolgoztam 1963-ig, amikor sikeresen felvételiztem a kolozsvári Politechnika Építészmérnöki Karára (1962-től már nem számított a származás). 1968 nyarán diplomáztam, következett a kihelyezés. Abban az időben, médiák sorrendjében lehetett választani munkahelyet. Az előadó nagyterem táblájára krétával voltak felírva a szabad helyek. Amikor a terembe léptem, még nem tudtam, hogy Nagybányát vagy Szatmárnémetit választom majd (a professzorom Nagyszebent javasolta). Nagybánya mellett szólt, hogy ismertem a várost, engem is nagyon sokan ismertek (a sport által), az ott töltött évek és emlékek, na meg a Bánya Tröszt Tervezőintézete is visszavárt. Szatmárnémeti mellett sokat nyomott a latban, hogy az évfolyamról 13–14 fiatal építészmérnök is Szatmárnémetibe jött, jó barátok, na meg a magyar televíziót is jó minőségben lehetett fogni, nézni. Megálltam a tábla elött, behunytam a szememet és azt mondtam: Szatmárnémeti!

Itt a nagybányai DSAPC (tervezőintézet) Szatmárnémetiben kihelyezett műhelyében kezdtem, Tóth Kálmán bácsi műépítész vezetése alatt, majd a megyésítés következményeként, 1969 novemberében megalakult a Szatmár Megyei Tervezőközpont. Ezen a munkahelyen dolgoztam 36 éven keresztül, (a rendszerváltást követően az intézet a privatizálás után Sigma Projekt néven működött tovább).

2004. szeptember 1-jén, napra pontosan 36 év után léptem ki és lettem nyugdíjas. Ma hasonló kitartás egy munkahelyen elképzelhetetlen lenne.

- Milyen volt akkor Szatmárnémeti? Milyennek látta akkor, gondolok itt a szellemiségére, és persze az építészetére is?

- Nagybányával ellentétben, amely 1968. előtt tartományi központ volt és erős munkásvárosként rohamosan fejlődött, Szatmárnémeti egy kimondottan polgári város, kevesebb iparral, másodhegedűsként volt számon tartva. 1968-ban a megyésítés rányomta a bélyegét Szatmárnémeti újkori fejlődésére. Mint új megyeközpont, átalakult a teljes adminisztráció. Ez a folyamat, a fejlődéshez szükséges új munkaerő beáramlásával, az évek során megváltoztatta mind a szellemiségét, mind az arculatát a mai városnak. Akkor még Szatmárnémeti egyike volt azon városoknak Romániából, amelyben a magyarok száma jóval 50% felett volt. Ez az állapot, az 1977-es népszámláláskor fordult meg (azóta kerültünk kisebbségbe) és a folytonos csökkenés azóta is tart.

Ami a város akkori szellemiségét illeti, talán úgy is lehetne fogalmazni, egy keveréke volt a polgári és kispolgári értékrendeknek.

Csodálatos és felejthetetlen színházi előadásokkal, olyan színészgárdával, (csak néhányat említve) mint Elekes Emma, Csiky András, Soós Angéla, Ács Alajos, Köllő Béla, Nyírédi Piroska, Vándor András, Nagy Iza (mint alapitó tagok, Harag György rendező vezetésével). Vagy említhetném Boér Ferencet, Fülöp Zoltán és még nagyon sokan másokat, akik hosszabb-rövidebb ideig tagjai voltak a társulatnak. Zenei szempontból is fejlett élet volt Szatmárnémetiben, az 1949-ben megalakult Szatmárnémeti Szimfonikus Zenekar jóvoltából.

Építészeti szempontból, mint köztudott, a város a 19-ik század végén és a 20-ik század elején, döntően a Szamos északi részén fejlődőtt ki. Az úgynevezett tömbházas építkezés a város e részén az 50-es évek végén és a 60-as évek elején kezdődőtt. (lásd színész blokk, a Sugárút elején néhány tömbház, stb.). 1968-ban már elkezdődött a Szamostól délre fekvő területek beépítése, a tömeges betelepítési stratégia eszközeként, az úgynevezett 14-es lakóteleppel, vagy ahogy akkor nevezték, mikrorajonnal.

- Ekkortájt alakultak ki a város lakónegyedei. Milyen hangulatban zajlottak ezek a tömeges építkezések? Ön személy szerint mely negyedek építészetében vett részt?

- Mint az előbb említettem, a városban már 1967-68-ban elkezdődött az új, az akkori fejlesztési stratégia eredményeként, az első lakónegyed tervezése és építése. Mint fiatal végzős építészmérnök, az Építkezési Tervezőintézethez kerültem. Az első munkáink közé tartozott a 14-es lakónegyed tömbházainak a kivitelezési terveit elkészíteni, illetve a belvárosban a Sugárút folytatása a Kossuth kertig. Közben a hetvenes évek elején elkészült a város Általános Területrendezési Terve (mai nevén csak PUG-ként említve), mely később folyamatosan megújult . Ezek Bukarestben, a központi tervező intézetekben készültek. Egyben meghatározták a város jövőbeni képét, az összes ma létező blokknegyedekkel. Ezen belül a zonális és részletes területrendezési tervek már Szatmárnémetiben készültek. Én, személy szerint, mindegyik negyed tervezésében részt vettem, akár mint statikus szerkezettervező, akár mint az egyik statikai tervezőosztály vezetője.

- Mit hozott a rendszerváltás a város építészetébe, illetve az Ön pályafutásába?

- Hogy mit hozott a rendszerváltás úgy általában, erről könyveket lehet írni (és írnak is). A városnak az építészetben jót is, de nagyon sok rosszat is. Olyan egymásnak sokszor ellentmondó fogalmak tértek vissza a mindennapi életben (közéletben), mint a magántulajdon-köztulajdon, a magánérdek-közérdek vagy jogok és kötelességek. Ezek addig is léteztek, de tudjuk, hogy 1948-49 után főleg a magántulajdon (és annak védelme) egészen mást jelentett. Ami a pályafutásomat (és nem csak az enyémet) nagyban befolyásolta, az a nagy és/vagy központi tervező intézetek megszűnése, feldarabolása. Például, a volt munkahelyem több mint kétszáz személyt foglalkoztató vállalat volt, ma 13-15 személlyel működik. Ennek az előnye, hogy kisebb vállalkozásban (vagy magántervezőként - fizikai személyként) tömörültek egy-egy szakmán belül, de sok nehézséget is okozott (még ma is) egy-egy nagyobb beruházáshoz tartozó munkálatok összehangolásában. A törvények gyakori változása és többféle értelmezhetősége eredményeként a magánérdek sok esetben a közérdek kárára érvényesült (lásd 4-5 szintes tömbházlakások a kertekben).

- Építészeti munkái közül melyik áll a legközelebb a szívéhez?

- Mivel a szakmám nem „műépítész”, egy épület megtervezése amúgy is egy komplex feladat, na meg 89 előtt egyéni tervezői praxis sem létezett, nincs különösebben mit kiemeljek. 1968-tól szinte minden fontos épületben, valamilyen szinten az én kezem nyoma is benne van, többeknél mint projektvezető koordinátor. Hogy mégis egyet kiemeljek, 1969-ben kezdőként a színházban a színpad és a zsinórpadlás tartószerkezetének megtervezését bízták rám. Az utóbbi években, amikor a színház épülete felújításra került, tudomásom szerint, ehhez a részéhez nem kellett hozzányúlni, a mai követelményeknek is megfelelt.

- Ön 16 évig volt városi tanácsos. Hogyan került a politika közelébe?

- 1989-ben december végétől részt vettem az RMDSZ munkájában. Először mint körzeti szervező, 1996-tól a városi RMDSZ 1-es körzetének alelnöke, majd egy év múlva elnöke, 2004-ig. Városi tanácsosnak 2000-ben választottak meg. 2000-2004 között az urbanisztikai bizottság tagja voltam, majd 2004-2016 között ennek a bizottságnak az elnöke.

- A tanácsüléseken Önt rendkívül akkurátus, precíz, aprólékos embernek ismerhettük meg.

- Miután 2000 júniusától városi tanácsos lettem, egy egészen más területre kellett koncentráljak, az urbanisztikára. Természetesen a pályafutásom alatt ez sem állt teljesen távol tőlem szakmai szempontból, de nem ez volt a fő tevékenységi területem. Az, hogy a részletekre is odafigyelő ember lennék, azt hiszem, mind a mesterségemben, mind később a tanácsosi tevékenységemben, ez egy alapvető követelmény. (Persze a részletekben nem szabad elveszni!) Hogy maradjak csak a tanácsosi munkánál, az általános hiedelemmel ellentétben, ez nem csak egyszerű kézfelemeléssel jár a gyűléseken (amit a televíziós közvetítésekből tapasztalhatott a néző), hanem nagyon sok előkészítő munkából áll. Gyűlésenként több száz oldalt kell átolvasni, tanulmányozni, értelmezni és megérteni. Ezt mindenki a saját, erre fordítható ideje függvényében csinálta. Nekem, mint nyugdíjasnak, több időm volt, ezért a részletekre is jutott belőle. Sokszor egy rosszul használt, értelmezett szó megváltoztathatja az egész határozat lényegét.

- Szatmárnémetiben milyen urbanisztikai jövőt lát?

- Ami Szatmárnémetit illeti, az Általános Területrendezési Terv (PUG) átdolgozása, aktualizálása, amely már jó pár évet késett, elkészültével valamelyest rendet teremthetne a hazai építkezések terén is. Mindez természetesen csak akkor, ha az új PUG hatékonyan tudja összehangolni a magánérdeket a közérdekkel. Ez ma a törvényes kiskapuk miatt még igen nehéz feladat.